Kertrendezés minőségi alapanyagokkal

Bár, még csak most kezd igazán hideg lenni, még csak most megyünk bele a télbe, biztosra veszem, hogy nem én vagyok egyedül, aki az elmúlt esős időszakban, az ablakból nézve a kertjét, már azon törte a fejét, mit is kellene jövőre változtatni, hogy valami egészen új, hangulatos kis teret hozhasson ki belőle, amit majd a családdal, barátokkal együtt fog élvezni a következő nyár folyamán.


Nekem, személy szerint olyan ötleteim támadtak, hogy egy kis lépcsőzetességet viszek a jelenleg sík kertbe, ezzel tágítva ki a teret. Mivel nem szeretek füvet vágni, gondolom, nem én vagyok az egyetlen ezzel így, azon is elgondolkodtam, milyen megoldásokkal tudnám úgy kialakítani a területet, hogy megmaradjon a parkosított, természetes hangulat, mégis, ahol valóban buli lesz, ott egy könnyen tisztán tartható, dekoratív felületet alakítsak ki.
Szerencsére, ma már szinte végtelen a lehetőségem, amiből kedvemre válogathatok, bár így mérlegként ne biztos, hogy én ezzel járok a legjobban, ugyan is nehezen tudok dönteni.
Biztosan fogok olyan területeket kialakítani, főleg a bokrok, fák tövében, ahol valamilyen kavicsot használok, megkönnyítve ezzel a locsolást, de ahol mi fogunk bulizni, oda beton térburkoló köveket tervezek.
A beton térburkoló kövekkel is csak az a bajom, hogy hihetetlen változatos, mutatós készlet álla a rendelkezésemre. Gyanúsan az lesz a megoldás, hogy kiválasztom a kavics, a növényeket és majd ahhoz próbálom keresni a beton térburkoló köveket.
Az biztos, hogy a beton térburkoló kövekkel jól fog mutatni a kert, csak legyen már megint jó idő!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás