Vásárlás az infláció mellett

Mit tehetünk, ha országunk gazdasági helyzete egyre rosszabb, melynek egyik mutató az, hogy az infláció egyre csak növekszik. Milyen hatással van ez ránk, kis polgárok, átlagos emberekre és családunkra, valamint vásárlási magatartásunkra?

Az infláció azt eredményezi, hogy általános, mindennapok során gyakran vásárolt háztartási cikkeink ára folyamatosan növekszik és ennek üteme gyorsabb, mint ahogy munkabérünk és fizetésünk emelkedik. Tehát ugyanabból a pénzből kevesebb dologra futja, mint mikor az infláció mértéke kisebb volt. A vásárlási magatartásunkat ha akarjuk, ha nem, mindenképp ez befolyásolni fogja, hiszen már nem tudjuk ugyanazt a teli kosár tartalmát megvenni ugyanabból az összegből, valaminek ki kell kerülnie belőle, no de minek? Ki, mi alapján sorolja be a termékek fontosságát és dönti el, mit veszünk meg mindenképp és miről mondunk le?

És mit jelent az infláció növekedése a vállalatok számára? Ugyanazt a termékmennyiség előállításának költsége növekedni fog a számukra, hiszen az árat és az alapanyag ára is növekszik. Tehát a vállalatoknak is végig kell gondolnia, hogy ugyanazt a termékmennyiséget fogják -e legyártani, nagyobb költséggel, vagy változtatnak ők is vásárlási magatartásunkon és a beszállítóiktól kevesebb alapanyagot vesznek, mint eddig. Persze ez azt is eredményei, hogy kevesebb terméket is tudunk létrehozni, hiszen az alapanyag is kevesebb lesz, amiből gazdálkodhatnak.

Mit tehetünk, ha országunk gazdasági helyzete egyre rosszabb, melynek egyik mutató az, hogy az infláció egyre csak növekszik. Milyen hatással van ez ránk, kis polgárok, átlagos emberekre és családunkra, valamint vásárlási magatartásunkra? Az infláció azt eredményezi, hogy általános, mindennapok során gyakran vásárolt háztartási cikkeink ára folyamatosan növekszik és ennek üteme gyorsabb, mint ahogy munkabérünk és…