Huawei, ahogy mi látjuk

A Huawei itthon, az elmúl évek egyik legnagyobb sikermárkája. Még tényleg csak néhány éve egy ismeretlen kínai márkaként bukkant fel, majd elterjedt, hogy minőségben hasonló, mint a piac legjobbjai, de árban jóval kedvezőbb. Ma már ott tart a Huawei, hogy miközben az ára utolérte a „legnagyobbakat”, olyan minőséget produkál, hogy még így is sokan választják ezt a márkát.


Az elmúlt években annyira megnőtt a márka népszerűsége, hogy érdemes volt a cég számára a megfelelő, hivatalos gyári szervizhátteret is megteremteni. Meg is tették. Ma már semmiben sem marad el a Huawei a vetélytársaktól és valójában, mindezt pár év alatt érte el.
Azt viszont erről a készülékről sem lehet elmondani, hogy soha nem romlik el, vagy hogy mindent kibír. Ha leejtjük és nincs szerencsénk, akkor irány a huawei érintő képernyős telefon szerviz. Szerencsére egy huawei kijelző csere ma már nem probléma és például az ArénaTel üzletében nagyon rövid idő alatt megvan, így még mi vásárolunk, vagy megnézünk egy mozifilmet, gyakorlatilag meg is tudják csinálni.  Tehát, ha ügyetlenek voltunk és huawei kijelző csere kell, akkor irány az ArénaTel, a hivatalos huawei érintő képernyős telefon szerviz, mert ott biztosak lehetünk benne, hogy készülékünk a legjobb kezekben van.

A Huawei itthon, az elmúl évek egyik legnagyobb sikermárkája. Még tényleg csak néhány éve egy ismeretlen kínai márkaként bukkant fel, majd elterjedt, hogy minőségben hasonló, mint a piac legjobbjai, de árban jóval kedvezőbb. Ma már ott tart a Huawei, hogy miközben az ára utolérte a „legnagyobbakat”, olyan minőséget produkál, hogy még így is sokan választják…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük