tanácsadó

Az ADR biztonsági tanácsadó tennivalói különfélék

Ennek a személynek nagy szerepe van a veszélyes hulladékok szállítása kapcsán. Az ADR biztonsági tanácsadó legfontosabb feladata ellenőrizni a veszélyes rakományok fuvarozásával összeköttetésben lévő szabályok betartását.

tanácsadó

Elmondja, hogyan szabályos, illetve miként kell az adott szállítmányt tárolni, rakodni és szállítani. Az eszközök kiválasztása, amivel rakodják és rögzítik a termékeket, szintén a szakember hatásköre. Az ADR biztonsági tanácsadó figyel arra, hogy az előírásoknak és a követelményeknek a betartása minden alkalommal megtörténjen.

A szállítmányozással kapcsolatos dokumentumok kezelése szintén erre a személyre hárul. A tennivalói közé tartozik utánajárni, hogy a cég alkalmazottjai megkapják a tevékenységhez szükséges képzést és az, hogy részletes technológiai felvilágosításban részesüljenek. A munkások a képzést követően képesek lesznek megfelelően vezetni a nyilvántartásokat és a különböző okmányokat. Az ADR biztonsági tanácsadó nélkül nem történhet, illetve tilos a veszélyes árucikkek szállítása, de erről többet megtudhat az internetes oldalakról.

Ennek a személynek nagy szerepe van a veszélyes hulladékok szállítása kapcsán. Az ADR biztonsági tanácsadó legfontosabb feladata ellenőrizni a veszélyes rakományok fuvarozásával összeköttetésben lévő szabályok betartását. Elmondja, hogyan szabályos, illetve miként kell az adott szállítmányt tárolni, rakodni és szállítani. Az eszközök kiválasztása, amivel rakodják és rögzítik a termékeket, szintén a szakember hatásköre. Az ADR biztonsági…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük