Versenyhelyzetben kell a kényelmes munkaterület

Munkám kapcsán, több olyan céggel is kapcsolatban állok, akik valamilyen technikai sporttal foglalkoznak, mint az autóversenyzés, motorcsónak versenyek, Go-Kart, stb…


Ezeknek a cégeknek, főleg akik komolyabb szintem foglalkoznak a versenyzéssel és nem csak egy „céges hobbi”, komoly szerviz hátterük is kell, legyen, mind telephely szinten, mind a versenyek helyszínén. Rövidebb egy-két napos versenyeken, vagy vándorversenyeken a szervizkamiont szokták választani, de egy több napos, helyben maradós versenynél egy mobilraktár, vagy mobilgarázsok telepítése, megfelelő berendezéssel, komoly előnyt jelenthet az ellenfelekkel szemben.
A mobilgarázsok mind méretükben, mind felszerelhetőségükben felérnek egy fix műhellyel, így ugyan olyan komoly szervizelést tesznek lehetővé, mint ha „otthon” dolgoznának, két verseny között.
Úgy kell elképzelni egy ilyen mobilraktár kialakítását, mint egy hatalmas, nehéz szerkezetű szállítókonténert, hiszen abból készült, amit egyedi igények szerint átalakítanak, ajtókat, ablakokat vágnak rajta és a belsőterét is tökéletesen a szükségletekhez alakítják. Ráadásul ezeket külön elemekként akárhova el lehet szállítani és a helyszínen, több konténert összeszerelve, egész kis komplexumokat lehet kialakítani.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás