Üzlethelyiség konténerek bérlése fesztiválokon

A nyár beköszöntével jelentősen megugrik a hétvégenként megrendezésre kerülő fesztiválok száma. Jellemző, hogy az árusok ebben az időszakban minden hétvégén másik fesztiválra vagy búcsúba mennek ki árulni.

Üzlethelyiség konténerek bérlése fesztiválokon

Vannak olyan fesztiválok, ahol a szervezők egységesíteni szeretnék a rendezvény arculatát és ők állítanak fel konténereket, amiket ki lehet bérelni. A mobil konténer üzlethelyiség árak nagyságát a szervezők határozzák meg. A mobil konténer üzlethelyiség árak általában minden résztvevő számára azonosak. A mobil konténer üzlethelyiség árak nagyságának változását az okozhatja esetleg, hogy a fesztivál területén belül hol helyezkedik el a konténer. A frekventáltabb, központi helyen levő konténerek ára jellemzően magasabb, mint egy eldugott helyen levőé. Sokan inkább vállalják a magasabb mobil konténer üzlethelyiség árak kifizetését, hogy értékesítés szempontjából előnyösebb helyen levő konténert tudjanak bérelni. Nem csak a magasabb értékesítés lehet a cég ilyenkor, hanem az is, hogy egyáltalán lássák őket az emberek és nem is vásárolnak tőlük, de megismerjék a nevüket és a terméküket. Természetesen az üzlethelyiségek bérlése minden rendezvény esetében más és más.