Segítség a laboratóriumok számára

Szép jó napot kívánok ismét. Azt hiszem, írtam már pár témában arról a tulajdonságomról, hogy szeretem gyűjteni a hobbikat. Ez pedig nálam, általában valamilyen alkotó, produktív tevékenységet jelent.


Most egy olyan érdekes hobbimról szeretnék pár szót írni, amihez szorosan kapcsolódik, az itteni oldalhoz is köthető ipari kemencék és szárítószekrények témája.
Ami érdekes ebben, hogy szerintem senki sem gondolja, hogy ehhez a dologhoz bárhogyan is kapcsolódnak az ipari kemencék és szárítószekrények, pedig nem is egy olyan része van, ahol hasznosnak bizonyulhat egy ilyen eszköz.
De hogy mi is ez, a számomra kellemes tevékenység? Hát mi más lehetne, mint a peca! Persze nem a horgászat folyamán használok ipari kemencéket és szárítószekrényeket, hanem ahhoz, hogy magam alkossam meg a horgászeszközeimet, név szerint a hasított bambusz botokat.
Hogy mi? Minek ehhez kemence? Nos, elég sokat jártam utána a témának és az a helyzet, hogy egy minőségi bambusz bot, nem véletlenül kerül, olykor több ezer dollárba. Olyan precíz megmunkálási és kezelési eljárásokon esik át, miközben kézzel készül, ami nagyon komolyan emeli az értékét és mersze a minőségét azokhoz képest, amiket csak úgy összeraknak.

Az ipari kemencék és szárítószekrények ott jönnek a képbe, hogy 1-2 fokos maximum eltéréssel, hosszú órákon keresztül kell hő kezelni, először a bambuszt, majd a ragasztó anyagot, hogy tökéletesen egységes, erős és a természeti erőkkel szemben ellenálló botot kapjunk.

Szép jó napot kívánok ismét. Azt hiszem, írtam már pár témában arról a tulajdonságomról, hogy szeretem gyűjteni a hobbikat. Ez pedig nálam, általában valamilyen alkotó, produktív tevékenységet jelent. Most egy olyan érdekes hobbimról szeretnék pár szót írni, amihez szorosan kapcsolódik, az itteni oldalhoz is köthető ipari kemencék és szárítószekrények témája. Ami érdekes ebben, hogy szerintem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük