Nyári apartman vadászat Siófokon

Közeledik a nyár, és ennek köszönhetően egyre többünk gondolkodik el azon, hogy idén hol is töltse a nyári vakációt. Sokunk választása biztosan Siófokra fog esni, ahol idősek, fiatalok és a kisgyermekes családok is megtalálják, amit keresnek.

A tapasztalat, és a myszallas.com sokéves megfigyelése is azt mutatja, hogy szabad siófoki apartmant nem könnyű találnunk, ha későn ébredünk. Persze most még, így május környékén még válogathatunk is az apartmanok között, de ez már nem sokáig lesz így.

lakas

Közeledik a nyári szezon

Siófok és környéke néhány hónap erejéig a buli fővárásává lényegül át, és ez megmutatkozik a városba látogató emberek összetételén is. Kisgyermekes családokat is találunk szép számmal, hiszen a több kilométeres homokos partszakasz komoly vonzerő, de a fiatalok létszámát semmi sem tudja még megközelíteni sem.

A város vezetése, a rendezvényszervezők is kiemelt helyen kezeli ezt a térséget, elég csak a Strand Fesztiválra, vagy a Balaton Soundra gondolni. A Myszállás munkatársai ezért azt javasolják, hogy a siófoki szállások között időben nézzünk körül, ha nem szeretnénk lemondani az apartmanok nyújtotta kényelemről.

Az apartmanok úgy fogynak, akár a cukor

Amennyiben hotelben, vagy szállodában tervezünk megszállni, akkor nem sürget minket annyira az idő. Viszont ha apartmant keresünk arra a néhány napra, hétre, akkor érdemes sietni. Mert az apartmanok a környékre általában csoportokban özönlő fiatalok elsőszámú célpontjai. Négyen-öten-hatan bérelnek ki egy-egy apartmant, és a sok ezres létszámból gyorsan kikövetkeztethető, hogy a világon nincs annyi apartman, amely ezt az igényt ki tudná elégíteni.

Ráadásul ma már a fiatal bulizók is tudatosabbak, és ők is több hónappal az érkezésük előtt lefoglalják már a szállásukat. Persze aggodalomra semmi ok, Siófokon a legtöbb szállás apartman jellegű, és évről-évre egyre több ingatlan várja a városba látogató belföldi és külföldi turistákat.

Az előre lefoglalással pénzt takarítunk meg

Ilyenkor május környékén ezért már melegen ajánlott néhány apartman házat felhívni, és biztosítani a helyünket. Azért sem érdemes tovább várni ezzel, mert általános tapasztalat, hogy ahogyan közeledünk a főszezonhoz, és ahogy növekszik a kereslet, úgy drágul az apartman bérlés.

 

Ezért ha már most tudjuk, hogy mi bizony Siófokon és a környékén szeretnénk kipihenni magunkat a nyár folyamán, akkor nem érdemes tovább késlekedni. Mert korai foglalás esetén van a legnagyobb esélyünk arra, hogy azt az apartmant foglalhatjuk le, amelyet kinéztünk és nem kell semmilyen kompromisszumot sem kötnünk. A kínálat most még óriási, és biztosan megtaláljuk azt a siófoki apartmant, ahol éjszakánként kipihenhetjük magunkat, hogy aztán másnap újult erővel vessük bele magunkat a nagybetűs életbe.

 

Közeledik a nyár, és ennek köszönhetően egyre többünk gondolkodik el azon, hogy idén hol is töltse a nyári vakációt. Sokunk választása biztosan Siófokra fog esni, ahol idősek, fiatalok és a kisgyermekes családok is megtalálják, amit keresnek. A tapasztalat, és a myszallas.com sokéves megfigyelése is azt mutatja, hogy szabad siófoki apartmant nem könnyű találnunk, ha későn…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük